Az Élet Tirolban – 1. rész

 

Végre van egy kis időm, és úgy gondoltam, mesélek nektek egy kicsit arról, milyen az életem Tirolban. Rögtön kijelenthetem, hogy nagyon jó, csak az a gond, hogy Kisgazdámnak nagyon kevés ideje van, így sajnos nem tudunk annyi kirándulóhelyet bejárni, amennyit szeretnénk.

Azért szerencsére mindig találunk valami jó lehetőséget, amiért nem is kell olyan messzire mennünk. Nemrég a Grieß-patak (Grísz-patak) szurdokában jártunk. Azt mondják, hogy ez a kitzbüheli régió egyik legszebb kirándulóhelye, és St. Johanntól alig 10 km-re található.
A szurdokban néhány éve függőhidakkal és fa járódeszkákkal alakították ki az útvonalat, amelyen igazi élmény végigmenni. Bátor voltam, és a Gazdám kedvéért megpróbáltam határozottan átkelni ezeken. A képeken láthatjátok, mennyire sikerült leplezni a félelmem…
A szurdok bejárására Kisgazdám természetesen a leghosszabb útvonalat választotta, mert szeretjük a kihívásokat. (Ezekről mindig az én nevemben is dönt.)
A függőhidak mellett számomra is volt azért valódi élvezet: a kristálytiszta vizű patakban néhányszor megmártóztam, ezt nagyon-nagyon szeretem, úgy felfrissít!
A patakot és a mellettünk magasodó sziklafalat elhagyva erdei úton jutottunk fel a hegy tetejére, ahol betértünk egy hegyi kunyhóba kicsit megpihenni. Innen a hegygerincen folytattuk utunkat, ahonnan a környék összes hegyét megcsodáltuk.

A Jochbergben található Sintersbacher-vízeséshez tett kirándulásunkat szintén nagyon élveztem, különösen azért, mert oda két barátom is velünk jött: az egyik otthonról látogatott meg (Berci), a másik pedig az itteni (Belmondo).

Igaz, a parkolót elég nehezen találtuk meg, de ez végre meglett, és onnan már könnyebb dolgunk volt, mert a vízeséshez egy jól kitáblázott, nagyon szép erdei úton, végig a patak mellett vitt az utunk, és a zubogó víz hangját már távolról hallottuk.
A vízesést fahidakról szemből csodáltuk, Kisgazdám szerint lenyűgöző volt a látvány. Azért a víz ebben a formában számomra kicsit félelmetes, nem is nagyon merészkedtem a közelébe. A tábláról az alábbi információt tudtuk meg: A víz 1298 méter magasról zúdul a mintegy 85 méteres mélységbe. (Na biztos ezért ilyen félelmetes.)
Továbbhaladva utunkon, a messzi távolból visszanézve is még hosszú ideig láttuk, hallottuk a lezúduló víz hangját.
Ez sem volt rövid túra: a kb. 9 km-es közepes nehézségű körutat 4 óra alatt meg lehetett volna tenni, de nekünk ez egy kicsit tovább tartott, mert egészen máshol lyukadtunk ki, mint ahol terveztük – vagyis eltévedtünk.
Kárpótlásul egy csodálatos páfrányligetet találtunk a patak partján, amilyet még nem láttunk. Ezen keresztül haladva végül nem is nagy kitérővel jutottunk vissza a kiindulási pontunkhoz.

Tiroli kalandozásaimról az „a kutya” újság októberi számában újabb beszámolót olvashattok. Remélem, Ti is kedvet kaptok egy kis alpesi élményszerzésre!

Képzeljétek, itt már havas a hegyek teteje, alig várom, hogy hempereghessek benne! 🙂

Pacsi Mindenkinek, Sunny