Ajánljuk Szlovákiát

Kutyás kiránduláshoz és kikapcsolódáshoz minden évszakban ideális úti cél

Október végén a Magas-Tátrában jártunk, és feltérképeztük, milyen lehetőségeket rejt a kutyás  utazók számára, mire kell figyelni és egyáltalán, hogy fogadnak minket négylábú társunkkal. Így saját tapasztalatból tudjuk ajánlani a szálláshelyeket és a  kirándulóútvonalakat.

Nagyjából 5 óra alatt lehet Budapestről eljutni a Magas-Tátrába. Érdemes legalább egyszer megállni közben és egy kisebbet sétálni, a kutyának is szüksége van egy kis pihenőre.

A szállásunk Poprád és Tátralomnic (Tatranska Lomnica) között Nagyszalókon (Velky Slavkov),  egy kis üdülőközpontban volt, ahol különböző szálláslehetőségek közül lehet választani: vannak kisebb-nagyobb. összkomfortos faházak, stúdiók és apartmanok. Mi egy szép tágas apartmanban laktunk. A nappali, a konyha és az előtér egy légtér, onnan nyílik a két szoba, a fürdőszoba és a külön WC. Az apartman teljesen felszerelt, a konyhában az edények és evőeszközök mellett mosogatószert, szivacsot és konyharuhát és biztosítanak. Ágyneműt és törölközőt sem kell magunkkal vinni. A kutyának viszont sem fekhelyet, sem tálat nem adnak, így azokkal érdemes készülni.

A faházakat inkább családoknak vagy kisebb baráti társaságoknak ajánljuk, míg a stúdió apartmanok párok részére 1-2 kutyával ideális. A stúdió apartmanok egy épületében két különálló kis apartman található, így alkalmas akár két pár részére is.

Örömmel tájékoztatunk Titeket, hogy az Üdülőközpont szálláshelyein kizárólag az Utazzkutyáddal.hu vendégei számára kedvezményes kutyadíjat biztosítanak (5 €/kutya/éj).

A hétvégi felfedező utunk során bejártunk néhány szép kirándulóhelyet is. Az első programunkat Tátralomnicon kezdtük, ahonnan a kabinos felvonóval jutottunk fel a Kőpataki-tóhoz (Skalnaté pleso). Nagyon pozitív tapasztalat volt számunkra a szlovák emberek hozzáállása: teljesen természetesnek vették, hogy kutyával szeretnénk utazni a kabinos felvonón. Nem is kértek érte díjat, és még a felvonót is leállították, amikor látták, hogy fél a kutya beszállni. Mindenki kedves volt és mosolygott.  A kutyákat biztonsági okokból a Lomnici-csúcsra nem engedik fel, de onnan nem is lehetne kirándulni indulni.

A Kőpataki-tótól viszont több irányba is elindulhatunk. Az útvonalak a jelzések és táblák alapján nagyon jól követhetők, egyedül az útvonalak időtartamával érdemes  vigyáznunk. Nekünk minden esetben kétszer annyi időbe telt megtenni a távot, mint a kiírt  időtartam. Egyrészt kutyával lassabb is haladni, és talán nem is vagyunk olyan gyakorlottak, mint a szlovák túrázók.

A tótól Tarajkán (Hrebienok) keresztül Ótátrafüredre (Starý Smokovec) jutottunk. Az út majdnem végig nagy sziklákon, köveken vezet, nem igazán meredek, kellemes séta útvonal kutyának és gazdiknak egyaránt. Utunk során több kutyással is találkoztunk, akik kisebb-nagyobb kutyákkal tették meg a távot. Sziklás, törpefenyős útvonalon jutottunk el a Tarpataki (Tar-patak – Studený potok) vízesésekhez, amely a Magas-Tátra egyik legkedveltebb kirándulóhelye. Több túraútvonal vezet a patak mentén, a hangulatos menedékházakban pedig felfrissíthetjük magunkat.

Ótátrafüreden megvacsoráztunk egy helyi étteremben, ahol felhasználhattuk a szálláshelyünkön kapott 20%-os kedvezményt. Természetesen a kutyánk bejöhetett velünk az étterembe, viszont más szolgáltatásokkal nem kényeztették, itatótállal sem voltak felkészülve.

Ótátrafüredről a Tátrai Villamossal (vonat) jutottunk vissza Tátralomnicra. Itt sem jelentett problémát a kutya, a vonaton féláron utazott velünk.

Télen az útvonalak egy része a Kőpataki-tótól le van zárva, viszont ha Ótátrafüredről indulunk, kellemes kirándulásokat tudunk tenni a Tarpataki vízesések felé. Siklóval fel lehet menni Tarajkára, majd onnan több menedékház felé is vehetjük az irányt.

A környéken több szállást is kínálunk, amelyek mindegyike tökéletes kiindulópont kutyás kirándulásokhoz vagy télen síeléssel egybekötött kikapcsolódásra. Szállásajánlataink bővebb leírása weboladunkon megtalálható. Ezekre személyre szabott ajánlatot küldünk az érdeklődőknek.

A következő napon az úti célunk a Csorba-tó (Štrbské pleso) volt. A tó körül kellemes túraútvonal vezet, de a tótól hosszabb kirándulásokat is tehetünk. Mi a Poprádi-tóhoz (Popradské pleso) indultunk. Az utunk során erdős és az előző kiránduláshoz hasonló, sziklás tereppel is találkoztunk. Nem volt megterhelő, de itt is a kiírtnál nagyjából kétszer annyi idővel kell számolni. A Poprádi-tó látványa lenyűgöző. Kristálytiszta vízében tükröződnek a hegyek. A kutya jó idő esetén gond nélkül megmártózhat a tó vízében.

A Poprádi-tóhoz télen érdemes más útvonalon, a Poprádi-tó vasútállomásról elindulni. Az út ugyan egy aszfaltos út, de autók nem jellemzőek arrafelé, így nem valószínű, hogy a havat eltakarítják onnan. Oda csak engedéllyel lehet autóval behajtani. A tóig végig kellemesen emelkedik az út, viszont télen, ha esetleg viszünk szánkót, visszafelé igazi jutalom lehet. 🙂 Az út a tóig kb. másfél óra.

A Csorba-tó közelében is kínálunk szállodákat, amelyektől szintén izgalmas felfedező utakra indulhatunk.

A harmadik kirándulóhely, amit a figyelmetekbe ajánlunk, a szlovák-lengyel határon található, a Pieniny Nemzeti Parkban (Pieninský národný park), a Dunajec folyó és környéke. A Dunajec folyón a tutajozás a helyi turista attrakció. Tavasztól őszig élhetjük át ezt az élményt, természetesen kutyával együtt. Nekik ez a móka ingyenes, mi pedig fejenként 15,- Euróért vehetünk részt. Nem veszélyes kaland a négylábúak számára sem, mert a tutajokat úgy alakították ki, hogy a ők akár bele is feküdhetnek. A 10 km-es távot kb. másfél óra alatt lehet megtenni a vízen, visszafelé pedig vagy autóval visszahoznak, vagy végig lehet sétálni a folyó menti, még a Mária Terézia által építtetett tanösvényen. Itt akár télen is kellemes sétát lehet tenni. A folyó magas sziklafalak között kanyarog, így nagyon megkapó látvány.

Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Ha Szlovákiában jártok, nagyon szívesen vennénk élménybeszámolótokat, merre jártatok, milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok!

Ha Szlovákiába készültök, ajánljuk figyelmetekbe másik, téli beszámolónkat is!