Csobbantunk Olaszországban

Szégyellem, hogy már nagyon rég óta nem jelentkeztem. Remélem, hogy azért még emlékeztek rám és talán örültök is, hogy újra hallotok felőlem.

Ó, annyi mesélnivalóm van! Pezsgőt, a fogadott testvéremet még be sem mutattam hivatalosan…
Ez a bejegyzés sem róla szól igazából, de ígérem, hogy róla is írok majd egy másik alkalommal.

Képzeljétek, bár, sokan már biztos tudjátok, mert sokatokat személyesen is megismerhettem, hogy már majdnem egy éve nem csak a Gazdikkal túrázunk, hanem csapatosan járjuk az országot, világot. Sokfelé kirándulunk, van, hogy csak egy napot töltünk sétával, máskor pedig többet.

A Gazdiék elkezdtek kutyás kirándulásokat és hétvégi programokat szervezni, amelyeken mi, négylábúak vagyunk a főszerepben. Éppen ezért elég ritkán jutok az íráshoz, mert a túrák után jól elfáradok, akkor pihennem kell, amikor pedig úgy tűnik, hogy nem kirándulunk, mi akkor is úton vagyunk, mert a következő helyszíneket fedezzük fel.

Viszont most mindenképpen szerettem volna jelentkezni. Tudom ugyan, hogy a közepén kezdem, de egy olyan különleges utazáson vagyunk túl, aminek élményeit nem szerettem volna magamban tartani.

Szeptember elején Olaszországban voltunk egy nagy csapattal, sok Gazdival és sok kutyával.

Egy kempingben szálltunk meg, ahonnan a tengerpart egy rövid séta alatt elérhető volt. Volt 3 kutyás strand is, minden gazdi kedvére válogathatott, hogy hova visz minket. 😊

Na, de kezdem az elején.

Az első napon sokat utaztunk, de megérte, mert Szlovéniában egy gyönyörű szurdokban sétálhattunk délután.

A Tolmin-szurdokban jártunk. A szurdok Szlovénia egyetlen nemzeti parkjának, a Triglav Nemzeti Parknak a legdélebbi részén fekszik. Itt találkozott a csoportunk nagy része. Majdnem 30 gazdival és sok-sok kutyával indultunk a szurdok felfedezésére. A pénztáros hölgyek ámulattal néztek bennünket, több fénykép is készült a kis csapatunkról. Nagyon kedvesek voltak, egyikük a Gazdimnak azt mondta, hogy ez a legjobb vállalkozás. Simogatta a lelkét ez a kedves vélemény. 😊

A gyönyörű türkiz kék Tolminka folyó szűk, óriás sziklák között folyik. Azt mondták, hogy a vize nagyon hideg, de nekünk ez őszintén szólva ez nem tűnt fel. Pezsgő boldogan ugrándozott és úszott a vízben, én pedig belefeküdtem, örömmel pihentem meg benne egy kicsit a hosszú út után.

Miután bejártuk a szurdok kijelölt ösvényeit, megmásztuk a lépcsőket, folytattuk utunkat az olaszországi szállásunkra, a lignanoi kempingbe. Aznap már nem mentünk le a tengerpartra, csak egy nagyot sétáltunk. Nem volt igazán jó idő, ezért a Gazdiék nem szerették volna, hogy éjszaka vizesen feküdjünk.

Másnap egy kisváros, Palmanova felfedezésére indultunk, ami egy erődváros és körbe lehet járni a városfalon kívüli zöld területen. Palmanova nagyon különleges építészetileg, csillag alakú erőd veszi körül. 2017 óta az UNESCO Világörökségi listán szerepel. Sajnos elég keveset élvezhettünk belőle, mert ezen a napon vigasztalanul szakadt az eső. Három városkapu van, mi az egyiktől elsétáltunk a következőig, így nagyjából a harmadát tettük meg a körútnak. Azt viszont láttuk, hogy jó időben igazán szép lehet. Én valójában így is élveztem, nagyokat hemperegtem a vizes fűben.  

A harmadik napra az eredeti terv a pancsolás volt, de a Gazdiék a bizonytalan időjárásra való tekintettel megváltoztatták, illetve egy alternatív programot is kínáltak.
Közkívánatra Velencébe mentünk a csapat azon tagjaival, akik még nem jártak itt, vagy csak egyszerűen szerették volna a lagúnaváros hangulatát újra átélni. Az idő csodálatos volt két- és négylábúaknak egyaránt. Szikrázó napsütés volt egész nap, mégsem meleg. Voltak helyek, ahol nagyon sok turista volt, fegyelmezettnek kellett lennünk, de tulajdonképpen még a városnézést is élveztük a csapattal. Nagyon szerettek minket Velencében. Az olaszok is kedvesen fogadtak, a többi turista pedig Velence látnivalói mellett a mi csapatunkat is látványosságként kezelte és sok-sok fénykép készült rólunk. Pezsgőnek és Masninak viszont a sok szép dolog ellenére egész biztosan csak a galambok maradnak meg emlékezetükben. Nagyon szerették volna jól megkergetni őket. Végül is nem baj, Velence a galambokról is nevezetes. 😊

A negyedik napon végre igazán strandolhattunk. Kiválasztottuk Lignano legszabadabb és egyben legnagyobb kutyás strandját a félsziget csücskében. Jó nagyot sétáltunk, sokat futkároztunk, játszottunk, úsztunk, hínárt ettünk, megkóstoltuk a sós vizet és élveztük az életet. Másnap ugyan a sós víz és a hínár hatására kicsit rosszul lettünk, de még így is megérte.

Este megint városnézős programunk volt. Egészen megszerettük már a városokat, tényleg jókat lehet sétálni és a szagok is mindig mások. Portogruaroban voltunk, ami egy kisváros Lignanotól nagyjából 40 percre. Szép, történelmi város sok-sok árkáddal. Egyet azért sajnáltunk, hogy a városban folyó kispatakban nem mártózhattunk meg legalább egy kicsit. A sétánkat követően itt volt az olasz utunk búcsúvacsorája, a gazdik egy kis étteremben, olaszos ízeket élvezhettek.

Az ötödik napon még egy jó nagyot strandoltunk, csak ezt követően indultunk haza. A többiek nagyon élvezték, de én itt már elég rosszul éreztem magam, elkaphattam valamit és sajnos elég gyenge voltam. Napokig tartott, amíg itthon kihevertem. Viszont most már újra egészséges és vidám vagyok, jöhetnek az újabb kalandok!

Elhatároztuk, hogy jövőre is megyünk Olaszországba, csak egy kicsit hosszabb időre.
Én már most várom! 😊