Nyaralás Cres-szigeten Rózsival

Cres szigetén az első meglepetés a komp út volt. Lehet, hogy túlzásnak hat, de valóban élmény volt az első perctől, az utolsóig. Szabadon garázdálkodhattunk Rózsival a fedélzeten, aki szélben lobogó fülekkel udvaroltatta magát körbe a teljes utazó közönséggel.

Maga a kemping, így főszezonban kifejezetten zsúfolt. Mégis könnyen megtaláltuk a helyünket a családias, békés közegben. De, tényleg, aki este tíz után még ébren volt, az dorbézolónak számított. Rózsi már az első napokban elkezdte építeni a jó szomszédi viszonyt, előszeretettel látogatta a körülöttünk nyaraló családokat, és kutyáikat, főként az ebédidőben. Egy rossz szó nem ért minket ezért, ellenkezőleg!

Hogy elkerüljük a tömeget és a forróságot minden reggel 6 és 7 között futottam Rózsival a parton. Ilyenkor a szabad strandon meg is fürödtünk, mivel napközben csak a nudista szakaszon, illetve az erre a célra kijelölt kikötőben tehettük volna. Rózsi életében először fürdött tengerben. Az esetlen kezdőből pár nap alatt magabiztos úszóvá vált, illetve vízi mentővé. Rendszeresen és indokolatlanul ki akart minket menekíteni a partra. Életében először mászott sziklát, és ugrott embert próbáló technikával hasast. A „vízi sellővé” alakulása csak az első két napban bosszulta meg magát, hányás, víz állagú széklet formájában. Kedvenc játéka a tengerbe hajított frizbi volt. A tragikus sorsú frizbi, amit egy tomboló, délutáni szélvihar örökre elvett tőlünk.

A kemping végében van egy hangulatos öböl, ahonnan lélegzet elállító út visz a hegy tetején fekvő kolostorhoz. A kolostortól tovább lehet kalandozni a turista örvényen egy érintetlen, mesébe illő tengerparthoz. Egész napos túra, de minden percet és megugrott kősziklát megér.

Cres városa varázslatos hangulatú. Mese házak, kedves emberek, eldugott templomok, különleges ételek, fűszeres borok, barátságos boltok és személyes kedvencem a füge, minden mennyiségben. A vendéglátóhelyek szeretettel várják a kutyákat, a bennük henyélő macskák már kevésbé. Cres szigetén egyértelműen a macskák a házigazdák és a kutyák a turisták.

A szomszédos városok is lenyűgözték kis csapatunkat, Valun bájos strandjával, vízparti éttermeivel, Punta Kriza vadregényes partszakaszaival, kockás terítőivel, Marescica cicáival, és csendes elhagyatottságával. Talán a legmegkapóbb mind közül Ustrine volt. Szívesen töltöttünk volna ott még pár napot, hónapot, akár tíz évet.

Cres-nek köszönhetjük, hogy motoros csónakkal húzott ejtőernyővel repülhettünk a tenger fölött, hogy Rózsi világmegvető bátorsággal agility-zett, hogy két nyakláncot is készítettem a parton talált lukas kavicsokból és azt is, hogy ezt az utazást tényleg „még az unokáinknak is mesélni fogjuk”.

Niké